Kína egyik legnépszerűbb irodalmi alakjának legendája a Song-dinasztia idején született meg (elődje a majomimádó Chu királyságbeli Fehér Majom volt még időszámításunk előttről), s főszereplőként először a 16. században íródott "Nyugati utazás" (西游记) című regényben jelent meg, melynek rengeteg adaptációja készült azóta, de a Majomkirály mellékszereplőként más történetekben is fel-felbukkan.
A regényt egyébként teljes terjedelmében, magyarul, itt elolvashatjátok: Terebess
A "Nyugati utazás" szerint Sun Wukong egy kőből született a "Virágok És Gyümölcsök Hegyén", s természetfeletti hatalmára (kivételes erő, gyorsaság, harci tudás, alakváltás, "önklónozás", tárgyak és állatok sokszorosítása, szelek és vizek feletti uralom, fagyasztás, démonűzés) taoista gyakorlatok művelése révén tett szert. Lázadó jelleme miatt Buddha egy hegy alá börtönözte be, majd a későbbiekben Xuanzang szerzetes csapatával "Nyugatra" indult, hogy onnan buddhista szútrákat szerezzenek vissza.
Most pedig lássunk egy válogatást arról (a teljesség igénye nélkül), hogy is néz ki a filmvásznon! :)
Donnie Yen a The Monkey King című 2014-es fimben:
Aaron Kwok a The Monkey King 2-ben (2016):
Jet Li A tiltott királyságban (2008):
Huang Bo a Journey to the West: Conquering the Demons című filmben (2013):
Lin Geng Xin a Journey to the West: The Demons Strike Back című filmben (2017):
Emberi alakban
Majom alakban
Z. Tao a A Chinese Odyssey: Love of Eternity című filmben (2017):
Így fog kinézni Lam Ramond alakításában a 2018-as The Legends of the Monkey King címűsorozatban:
Emberi alakját pedig Akainishi Jin fogja játszani (ebben a változatban ember volt, mielőtt Majomkirály lett volna belőle, s nem kőből született, mint az eredeti legendában):
Peng Eddie a 2017-es Wukong című filmben:
Liu Xun Zi Mo a Suprise című 2015-ös filmben:
Wukong a League of Legends nevű játékban:
És végül:
A Dragon Ball című, ismert anime főszereplőjét, Songoku-t is róla mintázták:
Forrás: Wikipédia, MyDramaList, AVirtualVoyage